Connect with us

Covasna

V. Gheorghiţă: Nem ajánlott két koronavírus elleni vakcinát kombinálni

Publicat


Bukarest, április 8. /Agerpres/ – Nem ajánlott két koronavírus elleni vakcinát kombinálni – jelentette ki szerda este a közszolgálati televízió műsorában a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) elnöke.

Dr. Valeriu Gheorghiţát arról kérdezték, hogy mi a teendő akkor, amikor olyan személyeknek, akik megkapták az AstraZeneca által kifejlesztett oltás első adagját, fenntartásaik vannak a második dózis felvételét illetően.

A szakember kifejtette: az AstraZeneca oltását követő esetleges vérrögképződés a beoltott személy immunválaszának függvénye. Ha tehát valakinél esetleg vérrögképződés indult az első dózis után, akkor nyílván ellenjavallt, hogy megkapja a második adagot, arra viszont egyáltalán nem számítanak, hogy ez a mellékhatás a második dózis után lépjen fel.

Rámutatott: olyan országokban, ahol sok embert oltottak ezzel a vakcinával, nem volt példa rá, hogy a mellékhatás a második dózist követően lépett volna fel.

Hozzátette: jelen állás szerin nem ajánlott a koronavírus elleni oltások kombinációja, azaz hogy valaki egy másik típusú vakcinából kapja a második dózist, mint az elsőt kapta.

Kifejtette: ‘teljesen természetes’, hogy bizalmatlanság jelent meg az AstraZenecával kapcsolatban, de mérlegelni kell az oltás előnyeit és a betegség kockázatát. Úgy véli: szerencsés lenne, ha az Európai Unió szintjén egységes álláspontot alakítanának ki, mert csak növeli a konfúziót az, hogy a különböző országok eltérő intézkedéseket alkalmaznak, jóllehet ugyanazok a tudományos tények álltak rendelkezésre.

Dr. Valeriu Gheorghiţă elismerte: a rendelkezésre álló vakcinák ‘nem tökéletesek’, ezért fontos, hogy monitorozzák a történéseket, hogy időben reagálni tudjanak esetleges vészjelekre. AGERPRES/(RO – szerző: Dana LEPĂDATU, szerkesztő: Antonia NIŢĂ, HU – szerkesztő: ERDÉLY András)
sursa: Agerpres

ȘTIREA TA pe Ardeal24 - Dacă ești martorul unor evenimente deosebite, fotografiază, filmează și trimite-le la Ardeal24 prin Facebook messenger, Whatsapp, sau prin formularul online

Comenteaza

Lasă un comentariu

Adresa ta de email nu va fi publicată. Câmpurile obligatorii sunt marcate cu *

Covasna

Valeriu Gheorghiţă szerint változtatni kell az oltásra való jelentkezés módozatain, különösen vidéken

Publicat

Bukarest, április 19. /Agerpres/ – Valeriu Gheorghiţă, a SARS-CoV-2 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság elnöke hétfőn úgy nyilatkozott, hogy az oltásra való előjegyzés módjának megváltoztatásán gondolkodnak, legalábbis a vidéki oltóközpontokhoz való jelentkezések esetében, ugyanis a lakosság egy része számára nem érhető el könnyen az online platform.

Gheorghiţă a Digi FM rádiónak adott nyilatkozatában azt mondta, tekintetbe kell venni, hogy az ország lakosságának körülbelül 50 százaléka falun él, ezért más módokat is kell találni az oltásra való előjegyzésre, például a családorvosokon keresztül, a mobil oltóközpontok révén, illetve a fix oltóközpontokban zajló immunizáláshoz való hozzáférés megkönnyítésével. Fontolgatják, hogy a vidéki oltóközpontnál közvetlenül lehessen jelentkezni, vagy oda betelefonálva lehessen kérni időpontot – tette hozzá.

A katonaorvos arról is beszámolt, hogy a közvélemény-kutatások szerint nő a lakosság oltakozási kedve.
AGERPRES/( RO – szerző: Roberto STAN, szerkesztő: Claudia STĂNESCU, HU – szerkesztő: TOFÁN Imola)
sursa: Agerpres

Citește mai departe

Covasna

F. Cîţu: Ez a koalíció a legjobb megoldás Románia számára

Publicat

Bukarest, április 19./Agerpres/ – Ez a koalíció a legjobb megoldás Románia számára – jelentette ki a koalíciós pártok vezetőinek hétfő esti ülését követően a miniszterelnök.

Florin Cîţu a Digi 24 műsorában azt mondta, hogy továbbra is várják a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Szabadság, Egység, Szolidaritás Pártja alkotta USR-PLUS Szövetség javaslatát az egészségügyi miniszteri tisztségre, és reméli, hogy ez a nevesítés mielőbb megtörténik.

‘A járvány elleni küzdelem élén az egészségügyi minisztérium áll, és szükség van valakire, aki állandóan ezzel foglalkozik’ – hangsúlyozta a kormányfő.

Amikor egyes miniszterek támadásai felől kérdezték, Cîţu azt mondta: a tárcavezetőket ‘nem nyilatkozataik, hanem tetteik alapján fogják értékelni’. AGERPRES/(RO – szerző: Marius Septimiu AVRAM, szerkesztő: Antonia NIŢĂ; HU – szerkesztő: ERDÉLY András)
sursa: Agerpres

Citește mai departe

Covasna

Barna a koalíciós tárgyalások végén: mindenki ismertette álláspontját, holnap 16 órakor folytatjuk

Publicat

Bukarest, április 19. /Agerpres/ – A kormánykoalícióban folytatott hétfői megbeszélésen mindegyik párt ismertette saját álláspontját, azaz a PNL kifejezte támogatását Florin Cîţu iránt, az USR PLUS pedig a miniszterelnöknek megszavazott bizalom megvonását szorgalmazta – közölte az egyeztetést követően Dan Barna, az USR PLUS társelnöke. A tárgyalás kedden 16 órakor folytatódik.

„Többórás megbeszélés volt, amelyen minden partner ismertette álláspontját és érveit, a PNL azt, hogy miért támogatja Florin Cîţut, mi azt, hogy miért akarjuk megvonni tőle a bizalmat. Elemeztük azokat a hipotéziseket és forgatókönyveket, amelyek alapján a lehető leghamarabb meg tudunk hozni valamilyen döntést. Holnap 16 órakor folytatjuk” – mondta Dan Barna a parlamentben.
AGERPRES/(RO – szerző: Daniel FLOREA, szerkesztő: Antonia NIŢĂ, HU – szerkesztő: TOFÁN Imola)
sursa: Agerpres

Citește mai departe

Covasna

Kelemen H.: Továbbra is támogatjuk ezt a koalíciót;nem engedhetünk meg magunknak egy még nagyobb konfliktust

Publicat

Bukarest, április 19./Agerpres/ – Az RMDSZ továbbra is támogatja a jelenlegi koalíciót, nem szabad engedni, hogy még ennél is mélyebb konfliktus alakuljon ki – jelentette ki Kelemen Hunor a koalíciós pártok vezetőinek hétfő esti ülését követően.

A szövetségi elnök ‘rendkívül építő jellegűnek’ nevezte a megbeszélést, ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy a koalíciós tárgyalások második, keddi fordulójában mindenki számára elfogadható megoldást találnak.

„Négy hónap után nem engedhetünk meg magunknak egy nagyobb feszültséget, nagyobb konfliktust, egy politikai válságot és meggyőződésem, hogy ez nem is fog bekövetkezni” – fogalmazott. AGERPRES/(RO – szerző: Cătălina MATEI, szerkesztő: Antonia NIŢĂ; HU – szerkesztő: ERDÉLY András)
sursa: Agerpres

Citește mai departe